Haj, mit is tehetne egy írogató ember, ha lusta, kényelmes, mindig van más, amivel foglalkoznia kell (lehet), ahelyett, hogy papírt-tollat ragadva végre leírná, amit gondolatban félig már megírt? Talán keresnem kéne valakit, aki ostorral áll a hátam mögött és nem csak csattintgat, ha tétovázom, hanem odacsap... Lehet, hogy már tele lennék hurkákkal, és most nem a bájos babahájra gondolok...
Szó, mi szó, nincs mentség számomra. Mintha mostanában minden téma rögtön elvesztené érdekességét, amint gondolatban végigjátszom. Amikor már tudom, mit lehetne kihozni belőle és hogyan, valahogy nem marad energiám, elszáll a lelkesedésem, és nem tűnik fontosnak, hogy meg is írjam. Mondhatnám, hogy a munka, a család, a három gyerek, stb., de - amellett, hogy ez mind igaz -, arra valahogy marad időm, hogy éjszaka vígjátékokat nézzek a neten nyelvgyakorlásnak álcázva...
Az is igaz, hogy egyszerűbb - és pihentetőbb - csak nézni és max. a szöveg megértésére koncentrálni (főleg, amikor a felirat elcsúszik az élőszóhoz képest), mint leülni és kezembe fogni a tollat. Meg írni is vele. Jó, egyszerűbb lenne rögtön begépelni a szöveget, de kövezzetek meg - én ilyen szempontból régimódi vagyok és jobban szeretem a tollat-papírt. Személyesebb, közvetlenebb, és jól össze lehet velük kucorodni a fotelben.
Mindezek után ünnepélyesen ígéretet teszek, hogy naponta minimum fél órát foglalkozom írással ezután. Nem csak gondolatban, hanem tevőlegesen is - tollal-papírral. Amolyan személyes ROW-t tartok, talán még be is számolok róla itt. Kezdhetném. mondjuk, a befejezetlen novelláim befejezésével...