- Nédd e, kislányom, öregapád van
ezen a képen. A pernahajder kimenekűt a mezőre, a csőszgunyhóba, csak ne
kelljen hallgatnia a zsémbeskedésemet. Mer’ neki zsébmeskedés vót, amikor az
ivás miatt pörűtem vele. Tudod, kislányom, még a büszkeségemet is a sutba
dobtam egyszer miatta!
A legnagyobb
dologidő vót, nyáron, ű meg a kocsmába ment a barátjáho’, mer’ az ivás
fontosabb vót, mint a munka. Én meg csak vártam, vártam, míg rám nem
esteledett, aztán meguntam és elmentem a kocsmába. El én, ne nézz így rám, mint
a többi asszony, akik kinn pletyká’tak a kapuba. Nem érdekűt engem akkor má’,
hogy ki mit gondol, csak azt akartam, hogy öregapád hazagyüjjön. De hiába
könyörögtem neki, csak nem gyütt. Nevetett rám a huncut nézésivel, tudod, milyen
az, és azt mondta, ahogy szokta mindig:
-
Te édes, nem vagyok én részeg!
Én meg fogtam
magam, leűtem a kocsma lépcsőjire, és ott vártam. Hallottam, hogy sugdosnak a
hátam mögött, de nem törődtem vele. Addig nem mozdútam, míg öregapád ki nem
gyütt és fő nem ült a biciglijére. Akkor hazagyüttem én is.
Na, azután
esett meg, hogy összepakúta a kislábost, a fazekat, meg a Bodrit, és kimentek a
csőszgunyhóba. Azt má’ régebben átalakította, hogy hidegebb időbe is kinn
maradhasson csőszködni, mer’ akkor többet fizetett a téesz. Meg úgyis szeretett
ott kinn. A csirkéket is ott nevelte, amikor meg hazagyütt, hozta a maradékot,
amit nem evett meg a hosszi nyári meg őszi hetek alatt.
A Bodri jó
kutya vót, megvédett az mindent, embert, állatot, de a csirkehúst az is nagyon
szerette. Azér’ vót madzagra kötve, hogy ne szaladgáhasson mindég a tyúkok
után, látod.
Hogy mikor
gyütt vissza öregapád? Hát rá pár hétre, amikor vadászás közbe kificamította a
bokáját és úgy megdagadt neki, hogy nem tudta lehúzni a csizmáját. Fél napig
tartott, míg hazaért, annyira sántított. A botjára támaszkodott, úgy bicegett
át az erdőn meg a mezőn, a Bodri meg szaladt előre, azt kiabált, mint a veszett
fene. Na, akkor kibékűtünk. Többet nem ment el ollan hosszi időre az öregapád
csőszködni.
Én meg
cipelhettem haza a sok edényt meg csirkeketrecet, apádékkal. Van ám róluk is
valahol egy fényképem ennyi idős korukbó, mint most te vagy, hová is tűnt… Majd
mesélek róluk is, csak most inkább aludjál.
(A kép forrása: www.fortepan.hu)
(Készült a Fortepan-mesék I. pályázatára)